13. fejezet

Sziasztok meghoztam végre a kövi fejit:) remélem nem haragszotok rám hogy késtem:( még egyszer bocsi:( na szóval jó olvasást a komi határ pedig ugyanúgy 10:D köszi h olvastok és írtok nekem visszajelzést az előzőnél 11 komit kaptam amit még egyszer köszönök remélem ennél is megkapom legalább a 10-et na nem magyarázok tovább jó szórakozást puszika nektek<33


13. fejezet


Most már nincs menekvés… karjaival elzárta előlem az utat ajkai pedig már majd nem elérték az enyémeket… mikor valaki lerántotta rólam. Ez a valaki pedig nem más volt, mint Jake. Sose láttam még ilyen dühösnek szinte ölni tudott volna tekintetével ahogy Embryre nézett.
- Te mégis mit képzelsz? – kérdezte tőle Embry dühösen.
- Hogy én mit képzelek? Ha azt akarod, hogy megöljelek, akkor jó úton haladsz! Ha még egyszer a közelébe mész Nettynek én, megöllek! – üvöltötte neki Jake magából kikelve.
- Ne szólj bele! Ő nem a te tulajdonod! Attól hogy te szereted, őt neki nem kell oda lenni-e érted! – nézett rá Embry mérgesen.
- És ezt pont te mondod, aki mindig koslat utána? Nem veszed észre, hogy nem kellesz neki? – kérdezte tőle Jake villámló szemekkel.
- Fiúk elég legyen, kérlek! – néztem rájuk könyörgően.
- Netty az enyém érted és nem hagyom, hogy elvedd tőlem semmi közöd nincs hozzá! – kiabálta Embry. Jake már olyan dühös volt, hogy majdnem felrobbant. Remegés hullámok futottak át rajta. Én pedig nem tudtam mit tenni nem hallgattak rám.
- Ezt nem te döntöd el, hogy szeret-e téged vagy nem! Szánalmas vagy Embry Call! Ha már egy lánynak nem kellesz rögtön oda a büszkeséged! Valld be, hogy csak azért akarod Nettyt mert meg akarod mutatni, hogy te mindenkinek, kellesz! – felelte neki Jake erélyesen.
- Ó igen és te miért akarod őt annyira? Mert tudom, hogy nem csak barátságot érzel iránta! Gyáva vagy neki elmondani. Vagy… ó csak nem? Te is? Hát ezt nem hiszem el! Miért nem szóltál?! Te mekkora idióta vagy! De tudod, mit azért sem hagyom, hogy a tiéd legyen, küzdj meg érte!
- Igen? Ha ezt akarod? – nézett rá Jake dühösen miközben a teste már rázkódott.
- Mi folyik itt? – mikor a hang irányába fordultam meg láttam Samet és a többieket is.
- Sam állítsd le őket ezek megőrültek! – néztem rá könyörgően.
- Jake nyugodj le Netty is itt van hallod uralkodj magadon. – szólt rá Sam parancsolóan.
- Nem nyugszom le! Embry meg akarta csókolni őt! Megmondtam, hogy tartsd magad távol tőle! Vigyétek innen Nettyt ezzel van egy kis elintézni valóm! – nézett rá Jacob Embryre.
- Mi? Nem megyek innen sehova! Nem fogom hagyni, hogy, verekedjetek!
- Netty menj hátrébb! – szorított Sam hátra én pedig nem értettem mégis miért menjek hátrébb? Jake egyre jobban rázkódott és a következő pillanatban egy hatalmas farkas volt helyén. A döbbenettől nem tudtam mozdulni csak a nagy farkast néztem… tényleg igaz lenne? Tényleg léteznek? A farkas rám emelte tekintetét és rögtön tudtam, hogy Jake az… fekete szemeivel engem kémlelt bűnbánóan! Majd egyszer csak elfutott. Sam és Embry mind ketten engem bámultak és gondolom, próbálták leolvasni az arcomról mi járhat a fejemben. Nekem csak egy valamin járt az eszem. Utána kell mennem… tudom félnem, kéne, de nem féltem! Úgy éreztem utána kell mennem. Egy utolsó pillantást vetettem Samre majd Embry és elindultam arra amerre Jacob iramodott.
- Netty! Te mégis hova mész? – kérdezte Embry kétségbe esetten.
- Figyelj Netty tudom most nagyon megijedtél de… - kezdett bele Sam, de én közbe vágtam.
- Nem ijedtem meg csak… csak kicsit sokkolt ez az egész! De most utána kell mennem most biztos azt, hiszi, félek tőle, de tudnia kell, hogy nem.
- Ez veszélyes nem mehetsz csak úgy utána! – felelte Embry.
- Jake sosem bántana engem! És tőle akarom hallani mi ez az egész szóval ha, megbocsátotok, én megyek és megkeresem! – mondtam és már indultam is volna ha Embry el nem kapja a karom.
- Embry hagyd! Had menjen… tudod, hogy Jake sosem ártana neki! – nézett rá Sam. Embry pedig elengedett így végre útnak indulhattam. Az erdő széléig sétáltam, de utána futásnak eredtem. Egy faágban fel is buktam, de tovább haladtam miközben Jake nevét kiabáltam. Végre megpillantottam őt. Egy sziklán ült és maga elé meredt.
- Jake… miért nem szólaltál meg? – kérdeztem tőle.
- Netty jobb, ha most elmész. – nézett rám szomorúan.
- Mi? Eszemben sincs. Figyelj Jake addig egy lépést sem mozdulok, míg el nem mondod, mégis hogy lehetséges ez az egész! – néztem rá mérgesen.
- Hát jó… - mondta majd belekezdett a mesélésbe.
- Vérfarkas vagyok. Nem az a fajta, amiket a filmekben látsz. Ez örökletesen történik, és akkor változom át, ha kedvem tartja, vagy ha nem tudok uralkodni magamon… Sajnálom! – felelte bűnbánóan. Én pedig közelebb mentem majd leültem mellé a sziklára.
- Mégis mit? – kérdeztem tőle értetlenül.
- Azt hogy veszélybe sodortalak. Nem tudtam uralkodni magamon és meg is ölhettelek volna, ha nem vigyázok. Most fogadok, undorodsz tőlem. És gyűlölsz…
- Soha nem tudnálak gyűlölni és egyáltalán nem undorodom tőled. És hidd, el tudom, hogy nem bántottál volna. – válaszoltam majd vállára hajtottam a fejem.
- Sam is azt hitte… De láttad Emily arcát!
- Azt Sam tette vele? – kérdeztem tőle.
- Igen! Egyszer nagyon összevesztek valamin Sam pedig nem tudott magán uralkodni átváltozott ezzel megsebezve Emily arcát. Azóta sem tud megbocsátani magának. – mondta.
- Jake attól hogy Sammel ez megtörtént veled nem biztos, hogy meg fog. És én bízom benned.
- Még mindig nem értem, hogy miért nem félsz tőlem! – nézett rám értetlenül.
- Azért mert nekem te még mindig ugyanaz a Jake vagy, akit nagyon kedvelek. Tőlem bármi lehetsz pókember vagy vámpír… ő álljunk csak meg, ha vérfarkasok vannak, akkor…
- Igen vannak vérszívók is. – fejezte be a mondatom.
- Hű, na, jó ez már tényleg sok. De mint már mondtam én, elfogadlak, úgy ahogy vagy érted?! – néztem a szemébe mire persze a szívverésem rögtön felgyorsult.
- Értem. És köszönöm! Tudod, nagyon hasonlítasz egy ismerősömre. – válaszolta.
- Komolyan? És ki az, az ismerősöd? – kérdeztem kíváncsian.
- Majd egyszer elmesélem, de jobb lesz, ha visszaindulunk, mert mindjárt sötét lesz, na meg megeszik előlünk az összes kaját. – válaszolta mosolyogva.
- Ó igazad van, már farkas éhes vagyok! – feleltem nevetve.
- Ezzel nem vagy egyedül! – mondta majd felállt a szikláról engem is magával húzva. Ezután kézen fogva sétáltunk vissza Sam és Emily házába…