5 fejezet

5 fejezet
Már 3 óra van, de még nem jött. Már tiszta ideg voltam, lehet, hogy elfelejtette. Remélem, nem mert már nagyon vártam ezt a délutánt.
- Netty kicsim minden rendben? – kérdezte anya, aki már teljesen ki volt a fel alá járkálásomtól.
- Ja, igen persze minden oké.
- Csak nem vársz valakit?
- Nem, vagyis de igen várok.
- És mégis kit?
- Hát ő izé megbeszéltük Jakel hogy ma délután megmutatja, a La pusht.
- Mármint Billy fiával?
- Igen vele. – válaszoltam majd leültem a nappaliban a kanapéra. Nem sokkal ezután csengettek. Gyorsan felugrottam és már rohantam is az ajtóhoz, de apa gyorsabb volt. Sajnos.
- Jó napot. Mr. Hilson Nettyhez jöttem. – hallottam meg Jake hangját az ajtóból.
- Szevasz Jacob. Gyere csak be. – mondta. Jaj, ne most majd egy kérdez feleleket fog neki feltenni. Hány éves vagy? Mennyi az átlagod? Volt már barátnőd. Ez annyira ciki. Ó de én nem fogom hagyni azt már nem!
- Szia Jake. Gyere, menjünk. Tudod sietnünk, kell. – néztem rá könyörögve.
- Ő, ja, igen persze menjünk. – válaszolta miközben furán nézett rám. Gyorsan elkaptam a kezét és már húztam is kifele az ajtón.
- Na, sziasztok, majd jövök.
- Viszlát. – köszönt el ő is majd kimentünk az ajtón.
- Hé hova ez a nagy sietség? – kérdezte kíváncsian.
- Csak nem akartalak sem téged sem magamat cikis helyzetbe hozni.
- Ugyan miért? – kérdezte meglepődve.
- Te nem ismered apámat. Hidd, el ha ismernéd, a házunk közelébe nem mernél jönni. – mondtam neki mire ő csak elnevette magát.
- Ez nem vicces. Ez szörnyű. – de már ezt én sem bírtam ki mosolygás nélkül.
- Na, jó akkor gyere, megmutatom neked a környéket.
- Rendben. – válaszoltam mosolyogva majd elindultunk. Már a séta elején elvoltunk. Jake nagyon vicces volt. Rengeteget nevettünk és minden féléről beszélgettünk. Mikor itt van, mellettem olyan mintha a régi önmagam lennék és nem az, akinek másoknak mutatom magam. Vele teljesen más. Úgy érzem, hogy végre valakivel őszinte lehetek, és nem kell megjátszanom magam.
- Az is nagy volt, amikor beszóltál Embrynek. – mondta mosolyogva.
- Jaj, igen! Tudod, nem bírom, ha egy fiú ennyire nyomul. És egyébként sem az esetem. – válaszoltam egyszerűen.
- Miért milyen az eseted? – kérdezte kíváncsian.
- Nem is tudom. Ezt külsőleg vagy belsőleg kérded? Mert nem mindegy.
- Hm, mind kettő. – mondta vigyorogva.
- Nos, én úgy gondolom, hogy tök mindegy hogy valaki hogy néz, ki szerintem inkább a belső értékek számítanak. Például hogy megtudjon, nevettetni, legyen kedves és udvarias és ne csak arról tudjon beszélni. – válaszoltam persze a végén elpirultam szokásomhoz híven.
- Mármint miről?
- Tudod izé arról. – mondtam a végét már halkabban és most már tuti olyan voltam, mint a paradicsom.
- Jaa hogy arról. – válaszolta nevetve. Mire én csak a szememet forgattam.
- Hű mi is jó témát találtunk mi?
- Ja, a legjobbat. Hé, mit szólnál, ha lemennénk a partra?
- Az szuper lenne! Menjünk! – válaszoltam vidáman. Ezután elindultunk a part felé. Mikor oda értünk elkezdett cseperegni az eső. Hát ez az én formám. Pont mikor a legjobb helyre érünk, elkezd esni. Király.
- A francba. Itt mindig esik?
- Szinte minden nap. De meglehet szokni. – válaszolta. Majd sétáltunk tovább. Olyan gyönyörű volt a tenger. Csak úgy hívogatott magához. De inkább kihagytam ezt az esős fürdőzést.
- Mi az csak nem pancsolni akarsz? – kérdezte nevetve. Te jó ég ez olvas a gondolatimban.
- Jake te gondolatolvasó vagy. De inkább kihagynám most ezt a fürdőzést. Talán máskor. – mondtam neki mosolyogva.
- Szavadon foglak. Ha jó idő van, mindig itt vagyok a parton a barátaimmal. Van, mikor tengerparti bulit csapunk vagy csak itt ülünk a tábortűznél meg ilyenek.
- Az klasz.
- A legközelebbi buliba te is eljöhetnél.
- Ő okés persze. Az jó lenne. De nem akarok zavarni.
- Dehogy zavarnál hisz te vagy… vagyis barátok vagyunk vagy nem? És egyébként úgy hallottam nagyon jóba vagy Leahval meg Kimmel.
- Igen jóban vagyok velük. Ma délelőtt például vásárolni voltunk. – válaszoltam mosolyogva.
- Kimmel? Te jó ég! Szegénykém biztos megviselt. – mondta nevetve.
- Hé, ne bántsd Kimet. Annyira nem is volt szörnyű! – válaszoltam mosolyogva, de már én sem bírtam ki nevetés nélkül.
- De egyébként is honnan tudod, vagyis veszed, hogy olyan szörnyű vele a vásárlás?
- Egyszer fogadtunk Jareddel hogy tuti nem bírnám ki a barátnőjével a vásárlást. Persze én belementem, hogy ó dehogynem biztos nem szörnyű. Azóta is bánom, hogy aznap elindultam a Port Angelsbe. Először azt ígérte, hogy csak a csomagokat kell cipelnem, de végül berángatott minden férfiruha, üzletbe és vett nekem egy zsák ruhát. Azóta sem kell mennem, vásárolni. Mert még mindig van olyan ruha, amit még nem vettem fel. – mondta mire a végén elnevettem magam.
- Ez nem vicces azóta is félek, ha meglátok egy ruha boltot, főleg ha Kimmel vagyok. – válaszolta ő is vigyorogva.
- Ó olyan kíváncsi lettem volna, az arcodra miközben éppen azt a 200 ruhát próbálod. De hidd, el nem Kim az egyetlen ruha mániás lány ott van például a legjobb barátnőm Vivi ő is ugyanolyan, mint Kim vagy még rosszabb. – mondtam nevetve. Nem sokkal ezután elkezdett szakadni az eső.
- Jaj, ne már!
- Gyere, menjünk be gyorsan Emilyékhez. – mondta majd megfogta a kezem és elkezdtünk rohanni. Még a hideg eső sem tudta elnyomni a Jakeből jövő forróságot. Szinte égette a kezemet. És ez a bizsergés mikor hozzámér. Egyszerűen nem tudom hová tenni. Mikor oda értünk Emilyék házához Jake még mindig nem engedte el a kezemet, hanem kinyitotta az ajtót és elkezdett befelé húzni.
- Sziasztok! – köszönt egy fekete hajú indián lány, akinek egy hatalma sebhely volt az arcán.
- Szia, Emily! Micsoda, eső mi? – köszönt neki Jake. Emily közben végig engem figyelt és kedvesen mosolygott.
- Jaj, had mutassam be Nettyt. Netty ő itt Emily!
- Helló! – köszöntem mosolyogva.
- Szia, nagyon örülök. Emily vagyok. – mondta majd odajött és átölelt. Én egy kicsit megkésve, de visszaöleltem. Jacob az egészet mosolyogva nézte végig.
- Kértek muffint? Most sütöttem.
- Naná! Tudod, hogy imádom a főztöd! Egy kis Emily féle kaja mindig jöhet. – válaszolta neki Jacob majd mind ketten kivettünk egy-egy csokis muffint a tálból.
- Hm, finom! – mondtam teli szájjal.
- Örülök, hogy ízlik. Na de ne állj csak ott ülj csak le nyugodtan. – válaszolta kedvesen, én pedig azonnal helyet is foglaltam az egyik kényelmesnek tűnő széken.
- Na és Sam merre van?
- Embrynél már megint. Azóta, az ügy óta eléggé rosszkedvű.
- Milyen ügy óta? – kérdeztem kíváncsian. Mire mindketten egymásra néztek majd Jake megköszörülte a torkát és belekezdett.
- Tudod Embryt még egy lány sem kosarazta ki és ez egy kicsit megviselte, hogy te így lekoptattad. – mondta a végét már mosolyogva. Volt egy olyan érzésem hogy Jacobnak nagyon tetszett, hogy én csak úgy leráztam a barátját.
- És ezért? Most ez nem mondhatjátok komolyan, hogy ilyen dologért kiborult!
- De így történt. – válaszolta Emily, de a szája szélén mosoly bujkált.
- Hát, ha tényleg így van, akkor sajnálom. Én nem akartam megbántani, de egy kicsit idegesítő volt, hogy annyira nyomult. Az lesz a legjobb, ha bocsánatot kérek tőle.
- Mi?? Hogy te kérj tőle bocsánatot?! Eszedbe ne jusson! Ő kezdett el terrorizálni! Neki kéne elnézést kérni-e a történtek miatt és nem neked! – válaszolta dühösen Jake.
- Lehet, de nem akarom, hogy bánkódjon! Tudom milyen rossz, ha összetöri valaki a szíved. Szóval hol is lakik Embry. – kérdeztem tőlük felhúzott szemöldökkel.
- Ne messze innen, de nem kell menned sehova! Itt vagyok! – hallottam meg Embry hangját a hátam mögül.
- Ó hát itt vagy! Figyelj bocs, hogy úgy leszóltalak én tényleg nem akartalak megbántani remélem nem haragszol! – néztem rá kiskutya szemekkel.
- Dehogy haragszom, főleg ha megölelsz! Egy öleléssel minden meg lesz oldva. – válaszolta vigyorogva.
- Rendben! – válaszoltam majd közelebb jött és szorosan átölelt úgy hogy majdnem meg fojtott.
- Oké, oké engedj el nem… kapok… levegőt. – mondtam neki nagy nehezen. Jake közben szúrós pillantást lövellt felénk.
- Ez az, gyerekek béke és szeretet mindenütt! Most már mindenkinek rendben van a lelki világa?! – lépett be Jared az ajtón vigyorogva.
- Megjött a kis vicces fiú. Hé, egyébként is mit érdekel téged annyira a mi lelki világunk? – kérdezte tőle Embry.
- Azért mert én vagyok a lelkész! – mondta nevetve.
- Amúgy nem! De mi lesz már ebből a világból, hogy itt már semmit sem lehet kérdezni?! – mondta miközben döbbent arcot vágott. Erre persze mindannyian elnevettük magunkat.
- Inkább fogd be Jared és egyél. – mondta neki Emily mosolyogva.
- Hm, jó terv! – mondta majd kikapott egy sütit és már tömte is magába. Majd követtük a példáját leültünk az asztalhoz és mind tovább majszoltuk az Emily féle íncsiklandozó csokis muffint.
-